Saratoga - El Clan De La Lucha

	Kiadó:	Avispa Music
	Együttes:	Saratoga
	Megjelenés éve:	2004
	Ajánlja:	Scorpio
	Pontszám:	8/10
	Értékelés:	Erős anyag!

A spanyol zenekart 1992-ban alapította Jerónimo Ramiro gitáros és Niko del Hierro basszusgitáros. A ?U és a Baron Rojo zenekarok tagjaiként zeneszerzői képességeiket nem tudták kidomborítani, ráadásul ezek a csapatok inkább hard illetve folk rockot játszottak, Jerónimo és Niko pedig a heavy metal stílus felé orientálódtak Meglehetősen rögös úton jutottak el napjainkig, számos tagcsere tarkította a zenekar életét, a két alapító azonban szilárdan kitartott és ennek meg is lett a gyümölcse. Szülőhazájukban rengeteg díjat, elismerést besöpörtek, több alkalommal vezették az eladási listákat, és sok nagyszabású koncerten, fesztiválon felléptek. Idén jelent meg negyedik stúdióalbumuk, amely mellett egy dupla koncert CD-jük is napvilágot látott, valamint két tribute album is gazdagítja a diszkográfiájukat.

Az utóbbi időben szerencsére egyre több olasz, spanyol, mondjuk úgy mediterrán vidékekről származó csapatot sikerül megismernem, mert ezen területek eddig valahogy elkerültek, és legfrissebb tapasztalataim szerint ezeken a vidékeken is akadnak jócskán tehetséges, kreatív, egyéni bandák. A Saratoga számomra rögtön egy különlegességgel szolgált, nevezetesen, hogy anyanyelvükön énekelnek. Lehet, hogy sokak számára ez már nem számít unikumnak, de én még nem hallottam spanyolul énekelő heavy metal zenekart. Eleinte kissé furcsának is találtam, de aztán hamar megszoktam, és a harmadik meghallgatás során már teljesen természetesnek tűnt. Mindenesetre sokkal kellemesebb a spanyol nyelvet hallgatni kedvenc műfajomban, mint mondjuk a németet, amely bántja a füleimet. Ha tehát nem angol, akkor már ezerszer inkább spanyol. Mondjuk így egy kukkot sem értek a szövegekből, a dalcímek közül is csak egyet tudtam lefordítani, de a zene azért maximálisan élvezhető, és többnyire élveztem is. A madridi srácok bizony tudnak zenélni. A lemez nagyrészt dallamos heavy metalt tartalmaz, időnként speedelnek is egyet, amúgy Helloween módra. A Maldito Corazón refrénje, és a No verzéje például kimondottan Helloween hangulatot áraszt, de más dalokban is érezhető a neves német csapat szelleme. De csak a szelleme, tehát koppintásról nem beszélhetünk. A Decepción című félig lírai nóta akkordmenete és énekdallama pedig egy Stratovarius számot juttattak eszembe. Tulajdonképpen eme két társulat mixelve, meghintve némi délies, mediterrán ízzel - így írható le röviden a Saratoga stílusa. Az énekes, Leo Jiménez nagyszerű hangadottságokkal rendelkezik. Javarészt magas hangfekvésben énekel, ha már az előbbi két csapatot említettem, akkor amúgy Kischke vagy Kotipelto módra, néha már kicsit idegesítő is a sok ultrahang, hogy állandóan a magas c környékén tartózkodik, de ez az érzés hálaistennek csak ritkán tört rám. Ott van például az egyetlen lírai szám, a Si amaneciera (bár tudnám, mit jelent), amelyben visszavesz az éteri magasakból, hiszen egy ilyen karakterű dalt nem lehet szétvisítani, és rögvest szaladgál a hideg a hátamon. Az amúgy is gyönyörű szerzeményben kimagaslóan énekel Leo, csak úgy árad az érzelem a hangjából, ahogy lebegteti hangszálait. Libabőr! A lemez végén mondjuk van 1-2 középszerűbb téma is, tehát nem tudták fenntartani 1 órán keresztül ugyanazt a színvonalat, de azért ez egy jó kis album. A hangzás is megfelelő, bár a gitárszólók általában nincsenek eléggé kiemelve, a kíséret sokszor elnyomja őket. Aki tehát fentebb említett zenekarokat kedveli, és el tudja képzelni, hogy milyen lehet ez az elegy megspékelve némi ibériai temperamentummal, és spanyol szöveggel, az bátran keresse a Saratoga legújabb albumát!


01. El Clan de la Lucha
02. San Telmo 1940
03. Lejos del tiempo
04. Maldito corazón
05. Decepción
06. Angel de barro
07. No
08. Si amaneciera
09. Quizá el sol no saldrá
10. Blanco y marfil
11. Nuevo Mundo
12. Tu nombre mi destino
13. Buscando el perdón