Symphorce - Twice Second

Kiadó: Metal Blade
Terjesztő: HMP
Együttes: Symphorce
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Sumi
Pontszám: 6/10
Értékelés: Több, mint szomszédidegesítő

Az áprilisi Brainstorm koncerten azonnal megjegyeztem magamnak az énekes srácot, Andy B. Frank-ot. Egyrész nagyon jó hangja van, másrészt igazi frontember és nem utolsósorban, a koncerten a szívét is kitette a magyar Brainstorm rajongókért. Miután elhatároztam, hogy közelebbről is megismerkedem a Brainstorm életművével, eszembe jutott, hogy Andy egy másik bandában, a Symphorce-ban is nyomul, amelyről sok helyen azt állítják, hogy a "németek válasza a Nevemore-ra". Mivel a seattle-i banda az egyik legnagyobb kedvencem, nem bírtam ki, hogy a Brainstorm mellé a legutóbbi Symphorce anyagot is meg ne szerezzen magamnak.

Az már az első meghallgatás során is kiderült, hogy a Symphorce - Andy igen jellegzetes énekstílusa ellenére is - más, mint a "német Vicious Rumors"-nak is becézett Brainstorm és természetesen, Cedric "Cece" Dupont gityós másik együttesével, a Freedom Call-lal sem keverhető össze. A Brainstorm - és persze a Freedom Call is - inkább a klasszikus értékeket képviseli, míg a Symphorce a modernebb és néhol progresszívebb megoldások híve. Lehet, hogy csak bennem van a hiba, de valahogy az előbbi(ek) jobban bejön(nek) nekem. A Symphorce-nál néha úgy érzem, hogy a progresszív elemek és modern megoldások nem állnak egy ütős egészé. A Nevermore azért is zseniális, mert úgy tudják előrevinni a power/thrash műfaját, úgy tudnak modern elemeket és megoldásokat alkalmazni, hogy azok a zene szerves részévé válnak.
Azért a lemezt hallgatva a Nevermore neve csak felhozható példaként, főleg az album legjobb nótája, a harmadik dalként megszólaló Whatever Hate Provides kapcsán. Ebben a dalban az intenzív, dübörgő zenei gépezet tényleg a Nevermore zsenialitását idézi. A dal refrefrénje is nagyon király, de a nóta legjobb része a dal második felében hallható "pszichós" témázgatás, amely akár egy Nemesis számból is származhatna.
Azon sem lepődnék meg, ha a srácok az amerikai thrash metal két legendás alakját, az Anthrax-et és a Testament-et is szeretnék, mert a hetedik Face Of Pain-ben az Among korszakos Anthrax, míg a Two Seconds To Live nóta kapcsán a Chuck Billy vezette san franciscoi társulat képe felvillant előttem. Mindkét dalról meg kell jegyeznem, hogy a "kapkódós", thrash hangulatot tök jól sikerült ebbe a kissé modernebb, progresszívebb hangzású világba beleültetniük.
Az album - a csapat rendelkezésére álló kevés idő ellenére is - kifejezetten jól szól. Sőt, nekem kifejezetten tetszik, hogy a dalokból nem veszett el a "nyers erő", rendesen zúznak a gitárok. Az albumot hallgatva az embernek nem egy stúdióvarázslatokra hajlamos együttes képe jelenik meg, a hangzás inkább egy koncertező bandát sugall.
A lemez bookletje Travis Smith munkája és nem is csalódhatunk a Mesterben. A borítón csikóhalakat látunk, amelyeknek bár nem sok közük van az album nótáihoz, mondanivalójához, viszont gyönyörűen néznek ki és az egész koncepció nem sablonos! Manapság már nem egyszerű olyan borítót csinálni, ami hangulatában, stílusában, esetleg még konkrétabb részleteiben is ne emlékeztetne egy másik banda vagy egy egész zenei irányzat lemezeinek borítóira.

Összefoglalva: bár a Nevemore-ral kevés rokonságot vélek, nem rossz banda a Symphorce, de azért még hiányzik valami a zenéjükből ahhoz, hogy az ember újra és újra elővegye a korongjaikat. Vannak jó témáik, a kiemelt 3 nóta képében igazán jó szerzeményeik is, de a lemezen többségben vannak a jellegtelen dalok, amelyeket Andy - a zseniális torkának köszönhetően - egymaga cipel a hátán. Látok fantáziát a csapatban, szerintem többre is képesek, talán már a következő lemezükért is jobban fogok rajongani.


1. Fallen
2. Tears
3. Whatever Hate Provides
4. Cause Of Laughter
5. In The Cold
6. Take Waht's Mine
7. Face Of Pain
8. Searching
9. Two Seconds To Live
10. Cry On My Shoulder