Stormlord - The Gorgon Cult

Kiadó: Scarlet
Együttes: Stormlord
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Scorpio
Pontszám: 7/10
Értékelés: Átlag feletti teljesítmény

Az olasz brigád 1991-ben alakult, de az elmúlt 13 évben olyan átjáró háznak bizonyult, hogy a benne megfordult tagok nevéből kisebb novellát lehetne kiadni. Csoda, hogy egyáltalán egy ember megmaradt az eredeti felállásból, mégpedig Christinano Borchi, aki kezdetben basszusgitározott is az énekelés, jobban mondva hörgés mellett, jelenleg viszont csak utóbbival foglalatoskodik, pontosabban szólva, menet közben átváltott károgásra. Egyszóval valamikor death metal gyökerekkel rendelkeztek, de az idők folyamán elmozdultak a black metal felé.

Nem vagyok sem nagy rajongója, ebből kifolyólag nagy ismerője sem a hörgős, károgós műfajoknak. Kevéske ismeretanyagommal annyit azért sikerült megállapítanom, hogy a Stormlord nem a black metal old school avagy underground ágában jeleskedik. Az album tisztán, erőteljesen szól, sehol nem találni a koszos, puritán sound-ot. Így aztán a régi iskolás arcoknak nyilván nem fog bejönni. Kimondottan jól esett egyébként a mostanában hallgatott dallamosabb, progresszívebb, kevésbé durva zenék halmaza után egy kis gyorsaság, szigor. Így ritkán, kimondottan felüdülést jelenthet ez a fajta zenei irányzat. Annyit még hozzátennék, hogy a csapat melodikus, epikus black metalt játszik, dallamokban tehát nincs hiány. Tulajdonképpen ezért tudtam végig hallgatni a lemezt. Nálam ugyanis alapvető szempont, hogy a zenében ének legyen. A hörgés, károgás hosszú távon bántja a fülemet. Van viszont egy-két zenekar, (Children of Bodom, Soilwork, Finntroll stb.) amelyek olyan dallamos zenét játszanak, hogy az már-már feledteti a valódi ének hiányát. Ilyenkor a zenére figyelek, és egy idő után kizárom a hallójárataimból a nem oda való dolgokat, így élvezni tudom a muzsikát.
A Stormlordnál is valami ilyesféle hatás következett be. Elkezdtem kizárólag a zenére figyelni, és azt kimondottan jónak találtam. A kölyökarcú dobos, David Folchitto például eszement ritmusokat produkál. Érdemes a duplázós technikájára figyelni! Sokszor persze csak teker mint a barom, (ami mellesleg nem tudás, sokkal inkább fizikum kérdése), ám gyakran érdekes, szaggatott ritmusképleteket hoz, amelyeket nem lehet egyszerű eljátszani. Egyszer úgy hallgattam végig az albumot, hogy csak erre figyeltem, és eléggé lekötötte a figyelmemet. Ugyanakkor frankó riffek, billentyűfutamok is szép számmal előfordulnak a korongon. Szóval jók a zenészek, és van is érzékük a dalszerzéshez. Csak azt a fránya károgást felejtenék el... Jó-jó, tudom, van aki pont ezt szereti!
Van aztán még egy érdekesség a lemezen, mégpedig az Iron Maiden Moonchild című nótájának átirata. Szándékosan írtam átiratot, mert nem egy szimpla feldolgozás. Annak nem sok értelmét látom, hogy xy zenekar ugyanúgy eljátssza z zenekar számát, mint az eredeti. Stormlordék ellenben integrálták a saját stílusukba, és blackesítették a Maiden klasszikust. Az elején még egész hasonlít az eredetihez, de amikor beindul a zene, hirtelen egy durva Moonchild mászik az arcunkba, duplázóval, karcos gitárokkal és persze nem Dickinson simogató hangjával. Érdekes színfoltja a lemeznek!

Plusz jó pont, hogy a csapat multimédiás részt is rakott a CD-re, amivel megjeleníthetjük a honlapjukat otthoni gépünkön, találunk rajta rengeteg fényképet, mp3 fájlokat, többek között a tagok különböző sideprojectjeinek dalaival, és egy brutális videó klipet a második lemezükről származó I am Legend című dalra. Lehet csemegézni! Az albumon tehát jó zenei anyag található, értékelhetetlen énekkel. Ha csak a zenét nézném, jobb pontszámot is adnék rá, így azonban "csak" hetes!


01. The Torchbearer
02. Dance Of Hecate
03. Wurdulak
04. Under The Boards (195, m.a.)
05. The Oath Of The legion
06. The Gorgon cult
07. Memories Of Lemuria
08. Medusa's Coil
09. Moonchild
10. Nightbreed