Hobo Blues Band - Idegen Tollak

Kiadó: Rock Hard Records
Együttes: Hobo Blues Band
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Scorpio
Pontszám: 6/10
Értékelés: Több, mint szomszédidegesítő

Ki gondolta volna, hogy a Hobo Blues Band immáron negyed évszázada koptatja a színpadi deszkákat és szerez örömet a blues rajongóinak? Bizony, az idő elszállt. Bár soha nem voltam nagy blues rajongó, azért első bakelit lemezeim között volt található a Közép-Európai Hobo Blues II. című album is, amelyről jó néhány nóta elnyerte tetszésemet, főleg a rockosabb hangvételűek. Azóta nem követtem részletesen a csapat útját, de azért egyik-másik állomásukba bepillantást nyertem, és tetten értem az átalakulásukat. A kezdeti blues-rock zenekarból szép lassan eltűnt a rock, a kemény gitárhangzás visszaszorult, a metamorfózis végül egy intellektuális blues zenekarban nyerte el végső formáját.

Földes Lászlónak, tanáremberként mindig is hitvallása volt a magyar nyelv ápolása, ez színvonalas szövegeiben, és fordításaiban nyilvánul meg. Új lemezük esetében kizárólag idegen tollakkal ékeskednek, főképp a Doors, Rolling Stones, Tom Waits és Allan Ginsberg blues dalainak átiratai szerepelnek a dupla CD-n, valamint Vlagyimir Viszockij versei megzenésítve, és József Attila csodálatos költeménye, a Nagyon fáj. Ebből kifolyólag ez egy elmélkedős, lélekbúvár album, amelyen inkább a szövegek játsszák a főszerepet, a zene pedig lassan folydogál a háttérben. Tempósabb dal szinte nem is nagyon akad, kivétel ez alól a Tarts ki című Tom Waits átirat, illetve a Viszockij versére íródott Farkashajsza.
Nekem inkább a kettes CD jön be, ahol a Viszockij verseket aláfestő muzsika elrugaszkodik a blues műfajtól, és nagyon hangulatos, orosz népzenei motívumokkal díszített, harmonikával színesített bárzeneként ölt testet. A zenészek azonban így is megcsillantják tudásukat, Hárs Viktor basszustémái, ha nem az alap blues sémákat pengeti, kimondottan élvezetesek, Fejér Géza is fílinges gitárszólókat nyomat és Gyenge Lajos minden dobütésén hallatszik a profizmus. Hogy Hobo hangja jó avagy nem, az már sokszor képezte vita tárgyát. Tény, hogy mély, rekedtes hangja különös hangulatot kölcsönöz a daloknak, főként amikor szaval és nem énekel. Mondjuk én nem tartom különösebben jó énekesnek, de ez csak a szuverén véleményem, és ebbe a stílusú zenébe nem feltétlenül szükségeltetik dalos pacsirta. Egy füstös, karcos, mély hangú frontember is nagyszerűen megállhatja a helyét a mikrofonnál.

Bevallom, tetszenek a Hobo által írt, illetve fordított szövegek, mindazonáltal ez önmagában nem ok arra, hogy rongyosra hallgassam a dupla CD-t. Ha valami prózai műfajra vágyok, akkor inkább felütök egy verses kötetet.



CD 1. A Mesterek tisztelete

01. Indulnod kell
02. Star star
03. Apró képek balladája
04. Vándor az úton
05. Miss Maggie M'Gill
06. Nekem is fáj
07. Leples bitang
08. Nagyon fáj
09. Adj menedéket
10. Halál apa blues
11. Kávéház varsóban

CD 2. Énekes a mikrofonnál

01. Éneks a mikrofonnál
02. Meghívás bluesra
03. Nem szeretem
04. Adjatok a kutyáknak húst
05. Idő
06. Rómeó vérzik
07. Dal a bolondokházáról
08. Zúzmara
09. Tarts ki
10. Matilda
11. Farkashajsza
12. Az én cigánydalom