
|
A heavymetal.hu története
2000 elején jártunk, amikor egy Müller Péter nevű, kecskeméti srác úgy gondolta, hogy tradícionális Heavy Metal iránti rajongását ha hobbi szinten is, de sokkal produktívabban is kifejezhetné, a webes megjelenésnek köszönhetően. Kedvenc zenekarának, a Helloweennek hatására kitalálta magának a Sir Pumpkin nevet, és megcsinálta a Sir Pumpkin Heavy Metal Page nevű amatőr, de jó külsejű internetes honlapot. Az oldal hónapról-hónapra egyre több olvasót vonzott.
Többek között Horváth Viktor is, aki épp a polgári szolgálatát töltötte, és egész nap uncsizott a melóhelyen, így ráakadt az oldalra. Megkereste Pumpkint e-mailben azzal a céllal, hogy szívesen írna lemezkritikákat az oldalra, kedvenc stílusából, a Doomból, illetve más kemény zenei műfajokból is, melyek közül még kiemelendő a modern, extrém metal, a thrash, a stoner rock és a sludge. Az oldal szerkesztője természetesen rábólintott, Viktor pedig a polgári szolgálatos haverjai által kapott Hajas nevet vette fel. Ekkortájt 2000 tavasza volt.
Ekkoriban még persze egy lelkes, de amatőr oldal volt a Sir Pumpkin Heavy Metal Page, akinek két lelkes szerkesztője zsebből fizette a lemezeket, amikről írt, de idővel egyre komolyodni kezdett a webzine. Külső munkatársként Nóniusz Gábor, azaz Gab is besegített nekik, aki főleg a kemény rock zenék híve.
Az említett komolyodás odáig vezetett, hogy a srácok elhatározták: saját szervert fognak működtetni, így létrejött a heavymetal.hu, mely -meglepő módon- a www.heavymetal.hu címen lett elérhető. A fiúk egyre több interjút, hírt és kritikát pakoltak fel, és a Fórum is kezdett egyre látogatottabb lenni. A két szerkesztő kezdte belátni, hogy ketten kevesen vannak ahhoz, hogy céljaikat megvalósítsák.
Így kérték meg Balog Zsoltot, hogy lépjen be a csapatba, hisz ismerték már a Fórumról, mégpedig Bözs néven. Róla tudni kell, hogy elsősorban a progresszív vonalat részesíti előnyben, ami maximálisan beleillett a képbe, hisz ilyen stílus addig még nem túlzottan volt képviselve az oldalon. Így zárult a 2000-es év.
2001-ben minden korábbi méretet felülmúlt a heavymetal.hu sikere, és látogatottságát tekintve kivívta magának az első helyet a magyar internetes metal magazinok között. Ebben nem kis szerepe volt Sipos Katalinnak, aki egy finn káromkodás hatására vette fel a Perkele nevet. Róla tudvalevő, hogy elsősorban thrash párti, de a black/death vonal ugyanúgy szívügyének tekinthető.
2002 tavaszán sokként érte a társaságot Pumpkin bejelentése, miszerint a jövőben nem tud időt szakítani az oldalra, különböző magánéleti kötelezettségei miatt. Kemény döntés volt, de a több órán át tartó frissítgetések, amiket véghez vitt heti 3-4 alkalommal egyértelműen kiszívták erejét, ami valljuk be, valóban nem kis teljesítmény.
Természetesen fel se merült a többiekben, hogy ne folytassák, hisz mindnyájan szívügyüknek tekintik a heavymetal.hu-t. Új, külsős munkatársaikkal, azaz Avengerrel és Sumival egyetemben, akik a főszerkesztőkkel ellentétben a true metalt is szívügyüknk tekintik- sok minden más mellett. 2002 november 22-én, pedig megvolt az I. heavymetal.hu Fesztivál is, a gödöllői Trafoban.
Ezt követte a II. heavymetal.hu Fesztivál 2003 október 18-án, amit már a Kultiplexben tartottunk. Minden szempontból jobban sikerült a második buli, mint az első, de év végén, sajnos újabb csapás érte a szerkesztőséget, ugyanis Bözs lépett ki, hisz se ideje, se energiája nem volt már az oldalra. Döntése -mint minden eddigi, tőlünk való kilépés- a saját elhatározásából történt. Most itt tartunk...
Hajas
|
 |
|
Hatebreed, Slaughter At The Engagement Party – 2010. szeptember 1., Bécs, Arena
Sziget Fesztivál - 2010. augusztus 11., 13., 14., Hajógyári Sziget
Life Of Agony, Ill Niño, Panic Cell – 2010. augusztus 7., Bécs, Arena
Hegyalja Fesztivál - 2010. július 16., Tokaj – Rakamaz
Metallica, Volbeat, High On Fire – 2010. május 14., Puskás Ferenc Stadion
|

|